Testvérféltékenység a gyakorlatban

testverfeltekenysegTestvérféltékenységről a gyakorlatban

A testvérféltékenység szinte minden többgyerekes családban ismerős probléma. Egy gyerek számára a trónfosztás általában az élet első nagy krízishelyzete. Egy tökéletes, énközpontú világba, gyakran teljesen váratlanul belecsöppen egy másik emberke, aki hirtelen sokkal érdekesebb lesz mindenki számára. Természetes reakció, hogy ilyenkor a gyerek – legalábbis átmenetileg – riválisának érzi a kistestvért és féltékeny rá. Az lenne furcsa, ha kitörő lelkesedéssel fogadná a trónkövetelőt. Miért is kéne örülnie? Mitől lesz neki jobb? És a maguk módján igazuk is van. A gyerekek önzők. Jobb, ha ezt szem előtt tartjuk szülőként.

Az, hogy miképpen reagál egy gyerek a kistesó érkezésére, több mindentől függ. Egyrészt nem mindegy, hogy milyen korú. Míg egy másfél éves gyerek ösztönös, egy kétéves érzelmileg hullámzó, egy hároméves már sokkal tudatosabb. Nem ugyanúgy reagálnak a fiúk és a lányok. Továbbá sok múlik azon is, hogy mennyire változott meg a gyerek élete egyik napról a másikra a kistestvér megszületésével.

Az újraközeledés időszaka (másféltől két és fél éves korig) egy érzelmi hullámvasút, amikor a ragaszkodás és az anyától való függetlenedés vágya egyszerre jelentkezik. Ebben a korban jobban megviseli a gyerekeket a kistestvér érkezése. Ugyanakkor a kis korkülönbségnek előnyei is vannak, hiszen a testvérek szinte együtt nőnek majd fel. Mit fog fel egy ekkora gyerek a kistestvér érkezéséből? Hiába a több hónapos rákészülődés, az ő fejükben még nem feltétlen áll össze a kép, hogy ki is ez az új jövevény és hogy került ide. Amit azonban érzékel:
1.) életében (valószínűleg) először 3 napot külön volt anyától, ez már önmagában bizonytalansággal, szorongással tölti el
2.) ahogy anya újra hazajön, érkezik vele valaki, akit ugyanúgy ölben tart, puszilgat, szeret, mint ahogy eddig csak őt
3.) a tágabb család, barátok közül hirtelen mindenki a kicsire kíváncsi, ő már nem olyan érdekes
4.) anya sokkal kevesebb időt tud vele tölteni
5.) anya fáradt, néha ideges és sokszor türelmetlen

A gyerekek érzelmi reakciója sokkal nagyobb százalékban harag és féltékenység, a szeretet majd csak később alakul ki a kistestvér iránt. Azért simogatják, puszilgatják néha mégis, mert erre kérték a szülei, vagy ezt látják, és szeretnének megfelelni anyának, apának. Ha a valódi érzéseiknek megfelelően cselekszenek, büntetést kapnak. Megszidják őket, ha megnyomkodja a kisbaba arcát, vagy akár még rá is csapnak a kezére. Persze, ilyenkor lépjünk közbe minél előbb, de nagyon sok múlik azon, hogy miként reagálunk ilyen helyzetben. Ne mondjuk neki, hogy „rossz voltál”, „ez csúnya dolog”, ettől csak még inkább felerősítjük benne a negatív érzéseket. Annyit mondjunk, hogy „nem” és vegyük el onnan finoman a kezét. Annyit hozzá lehet fűzni, hogy „fáj a babának”, de ennél részletesebb magyarázattal ne érveljünk. Fontos továbbá, hogy ne hagyjuk őt egyedül a negatív érzéseivel. Ha például sír a pici, nyugodtan bosszankodjunk közösen: „a mindenit, milyen hangosan sír!” Ezzel hatalmas terhet veszünk le a válláról, hiszen feloldozzuk őt a bűntudat alól. Érezze csak nyugodtan, hogy nem baj az, ha néha mérges rá. Ettől fogja tudni szeretni is, parancsszóra („szeresd, ő a testvéred”) ez nem alakul ki.
Ha 2,5- 3 éves kor táján érkezik a kistesó, talán már könnyebb kicsit a helyzet, de maga a féltékenység ebben a korban is éppolyan természetes jelenség. A gyerekek érzelmileg erre a korra már kiegyensúlyozottabbak, ugyanakkor dacosabbak, akaratosabbak és manipulatívabbak is. Ők már várni szokták a kistesót, kíváncsiak rá, és gyakran még a szeretet jeleit is kinyilvánítják. De felkészülni nem tudnak erre a helyzetre. Ugyanúgy megviseli őket, hogy anya kevesebbet foglalkozik velük, türelmetlenebb és megoszlik az eddig kizárólagos figyelme. Ha van rá lehetőség továbbá, igyekezzünk elkerülni, hogy ne éppen a kicsi születése idején kerüljön oviba a nagy.

A testvérféltékenység nagyon sokféle formát ölthet, kortól, személyiségszinttől, neveléstől függően. Jelentkezhet akár testi szinten is (étvágytalanság, alvásproblémák, bepisilés), vagy a viselkedésben (engedetlenség, hiszti, indulatkitörések, szorongás, rosszkedv, visszahúzódás). A gyerekek gyakran visszaesnek egy már meghaladott fejlődési szintre, hirtelen nem tudnak egyedül felöltözni, vagy éppen bepisilnek éjszaka. Ezek tudattalan szinten mind a szülők figyelmének felhívását szolgálják.

Hogyan segíthetünk nekik feldolgozni ezt a helyzetet?

Talán a legfontosabb, hogy mindig a gyerek korának megfelelően reagáljunk rájuk. Egy másfél éves gyereknek ne kezdjük el hosszasan magyarázni, hogy mit miért ne csináljon. Egy négyévessel viszont már az érzéseiről is lehet és érdemes beszélni. A példamutatás azonban minden korban jól működik. Ha ők is kapnak egy játékbabát akit pelenkázhatnak, tologathatnak, ringathatnak, azzal nagyon sok gyengédséget tanulhatnak el. Míg az utánzó tanulás működik, a meggyőzés már sokkal kevésbé. Nem érdemes túl sokszor mondogatni a gyereknek, hogy „szeresd a testvéredet”, „kedvesen bánj vele”, mert sokszor épp az ellenkezőjét érjük el vele. Hagyni kell a gyereket, hogy a maga tempójában és az ő közös nyelvükön keresztül kerüljön közel a kistestvéréhez. A legtöbb, amit szülőként tehetünk, ha igyekszünk sokat foglalkozni csak a naggyal is, és az eddigi életritmusát többé-kevésbé megtartjuk. Ha érzi, hogy anya ugyanúgy tud figyelni csak rá is, ha megmaradnak az apával töltött esti bolondozások, idővel gond nélkül befogadja majd a kistesót is az eddig bástyaként álló hármasukba.

Nem könnyű ezt jól csinálni, és talán nem is lehet. De mindenkit nyugtasson meg Ranschburg Jenő mondata, mely szerint: „A legtöbb, amit szülőként gyerekünknek adhatunk, az egy testvér”.

Hermán Noémi
Klinikai szakpszichológus és gyermekterapeuta
0670 3667571
hermannoemi@gmail.com
www.gyereknyelven.hu